Múlt szombaton négy pázmándi pincészet öt borásza a pázmándi közös vörös második évjáratát mutatta be a Bálint Borárium teltházas teraszán. Kora délutántól az érdeklődők kötetlen formában borkísérő falatkák, sparhelten készült ételek és a fiúk borainak kóstolgatása közben ismerkedhettek Pázmánd gasztronómiájával.
A nap zárásaként a Srácok közös borbemutatón avattak be minket a 2020-as Könnyűvér készítésének rejtelmeibe.
Az idei borokon jobban érződik a tudatosság, az előző évjárat iránykereséshez képest mindegyik borászat határozottabb elképzeléssel nyúlt az alapanyaghoz. Nem csak előzőleg tudták milyen bort szeretnének a palackba tölteni, az est folyamán megtudtuk, már a következő évi koncepció is ott van a fejükben.
A cél a könnyed, gyümölcsös, jó ivású nyári vörösbor készítése, amit mind a négy bor esetében a kékfrankos hangsúlyos jelenlétének köszönhető gyümölcsösség alapoz meg. A borászok az alap, tartályos iskolázású kékfrankoshoz egy kedvenc választott fajtát házasítottak minimális feldolgozási technológiai eltéréssel. Így született meg a négy tétel, hasonló stílusban mégis a pincészetek saját hangjára hangolva.
Nagy Gábor, a Nagy Gábor Családi Szőlőbirtok borásza a 75% kékfrankos mellé 25% cabernet sauvignont házasított. A gyümölcsösség kiemelése és fokozása érdekében 6-7 napig tartó hideg áztatás után tartályban történt az erjesztés, ez a karakterben vissza is köszön. Színe világos rubin, roppanó nagy szemű cseresznye, és az eperlekvár fő illatjegyekkel. Könnyed szerkezetű, zamatában is a nyári piros bogyós gyümölcsöket hozza.
Köllő Zsolti a Köllő Zsolt Pincészetnél a 80% kékfrankoshoz 20% merlot-t házasított. A bogyózott, zúzott alapanyagot 3-4 nap hideg áztatás után fajtánként külön erjesztette. A merlot a kékfrankos gyümölcsösségét fűszeres, fekete bogyós jegyekkel kíséri.
Az Aprókerteknél Ádám és Zoli a 80% kékfrankoshoz 20% nérót házasított. A bor világos bíbor árnyalattal, fekete szeder, áfonya fő íz- és illatjegyekkel és ásványos, köves (nedves kő), elgyújtott foszforra emlékeztető illattal. Ízében a néró kissé húzós, hűvös fanyarsága, faeper, ásványok jelennek meg.
Dr. Sobor Dávid, a Sobor Pince borásza (a borász, aki nem veti meg a jó sört) kissé masszívabb alapanyagot töltött a poharunkba, az előző három tételnél egy kissé testesebb Könnyűvért kóstolhattunk tőle. Dávid a kékfrankos alaphoz pinot noirt házasított. Bíbor árnyalattal, gyógynövényes, fűszeres karakterisztikával, lekváros bogyós gyümölcsökkel, igazán szép élményt adott.
Érdemes egymás mellett is megkóstolni ezeket a borokat, akár a Bálint Borárium szellős Fröccsteraszán.
Hasonlóak, mégis különböznek, így egészítik ki jól egymást, épp úgy, ahogy a Srácok a mindennapi munkájuk során is számíthatnak egymásra. Példamutatóan fogtak össze egy közösségi termékkel azért, hogy együtt tegyenek a borvidékért. Köszönjük Fiúk, sok sikert a következő évjáratokhoz! 😊
© COPYRIGHT 2021 BOROSTYÁN-KOVÁCS TAMARA • MINDEN JOG FENNTARTVA!
Jó írás, köszönjük szépen!
Szép munka, élmény volt olvasni. Várjuk a következő írásokat… 🙂
A Srácoktól pedig a jó borokat, érdekes kóstolókat. Jó az irány, további sok sikereket kívánok!
Szuper bemutató!