December elején Ádám és Zoli egy újabb rendhagyó, visszatekintő kóstolón látta vendégül az érdeklődőket, mely során a vörös házasításaikat kóstolhattuk meg a kezdetektől napjainkig. Fajtánként 3-3 évjáratot vethettünk össze, bekerült a sorba három Legyen vörös (2016 volt az első forgalmi tételük), három évjárat 3 kert, végül három Könnyűvér.
Megtudtuk hogyan jutottak el 2014-től, az első 250 palackos mennyiségtől napjainkig, hisz most már nagyjából 9000 tőkéről 5000 palackot töltenek le. Mindeközben hogyan változott a gondolkodásmódjuk és hogyan fogalmazódott meg bennük a közösségben való szerepük és a közösség felé való fordulás igénye. Meséltek szőlőfajtákkal tett kísérleteikről, a házasítások arányainak tudatos, olykor intuitív összeállításáról.
A borok még mindig jó kondícióban voltak (mennyiség ugyan nincs már belőlük), azonban még volt bennük minimum 2-3 éves érlelési potenciál. Szépen kikóstolható volt az egyes évjáratoknál a fajtaösszetétel módosulása, szép példákat láttunk arra, hogy hogyan lehet némi arány változtatással a bor eleganciáján finomhangolni.
Nem maradtunk meglepetés nélkül sem, megkóstoltuk a pince zászlósborát, a Budai Vöröset, melynek történetéről érdemes böngészni az Aprókertek honlapját.
Az est másik meglepetése egy kísérleti tétel volt, egy kékfrankos Pét Nat, melyről hamarosan beszámolunk, közönségkedvenc-gyanús, izgalmas tétel lett.
Beszéltünk arról is, hogy a folyamatos tanulás, a fejlődés része, hogy a borász keresi a hangját, folyamatosan formálódik a saját stílus. Az út elején az ember sokszor inkább saját magának szeretne megfelelni, ehhez adott lehetőségként a technológia, a borász tapasztalata, tudása, továbbá ott van az évjárati hatásoknak kitett alapanyag is. Az évek során bejön a képletbe a közönség ízlésének, elvárásának való megfelelés (aki ezt figyelembe veszi) és így ebben a mátrixban próbálja a borkészítő még jól is érezni magát.
Ádám konklúziója volt az est végén az útravalónk, amivel én is teljes mértékben azonosulni tudok: „Ha 350 évig élnék akkor sem unnám meg…”