“Aki kézzel dolgozik az kézműves, aki kézzel és ésszel az mester, aki kézzel, ésszel és szívvel, az művész” Aquinói Szent Tamás
Gábor úttörő a helyi borász közösségben, hiszen ő volt az első, aki Pázmándon minőségi, palackozott bort hozott forgalomba. Anno vele mentem életem első borfesztiváljára és nagy szerepe van abban, hogy ma borral foglalkozom. 2009 óta foglalkozik hivatásszerűen a borászkodással, 8 hektáros családi birtokán gazdálkodik élete párjával, Szilvivel. A mindennapokban borász kollégáimmal bármikor számíthatunk szaktudására, tapasztalatára, kóstolási rutinjára.
Saját pincéjében a legkorábbi évjáratú boraiból már csak elvétve akad, azonban egyik legrégebbi törzsvásárlója évről-évre megőrzött belőlük egy-egy palackot és egy rendhagyó kóstolón bepillantást engedett gyűjteményébe. Izgatottan vártam az alkalmat, hiszen Gábor sem kóstolta mostanában ezeket a borokat. Felvetődött bennem, hogy a reduktív, technológiailag kifogástalan, ízben és illatban is gyümölcsbomba fehérek, illetve a szintén gyümölcsösséget előtérbe helyező (de azért igen komoly beltartalommal bíró) vörösek vajon kiállták-e az idő próbáját?
A legkorábbi kóstolt évjárat a 2010-es sauvignon blanc akkori nevén a „Szingli” volt. A színe majdnem mint újkorában, sőt mi több, a palackozáskor hozzáadott minimális szénsav is ott volt a kortyban. Az illat már oxidatív jegyeket hozott, az ízben azonban ott volt a fajtajelleg. Hasonlóképpen szerepelt a 2012-es „ZEN” zenit. Szintén illatban zárkózott, ugyanakkor izgalmas, eredeti karakterének érettebb verzióját kóstoltuk. A gondos tárolásnak köszönhetően a fehérekben is ott volt az egykori stílus, annak ellenére, hogy az illatban nem az eredeti virágos, gyümölcsös jegyeket mutatták, ízükben ott voltak a gyümölcs aromák.
Ezután három rajnai rizlinget kóstoltunk egymás után, 2011, 2013 és a jelenleg futó 2020-ast. A legidősebb, a hosszú palackos érlelésnek köszönhetően erőteljesen mutatta a „petroltone-t”, a fajta gázolajra emlékeztető illatjegyét, melyet a TDN (1,1,6-trimethyl-1,2-dihydronaphthalene) nevű vegyület jelenléte okoz. A 2013-as kevésbé volt ennyire “keroziosan” fajtajelleges, de összességében azt gondolom, hogy a borok gazdag beltartalmuknak köszönhetően szép érési folyamaton mentek keresztül.
A vörösök időtállósága igencsak meglepett. 2010-es volt a legidősebb kóstolt tétel, egy „Basszus” küvé (Gábor egykori zenekarában ez volt a hangszere, innen az elnevezés) cabernet sauvignon, kékfrankos, pinot noir házasítás, még bíboros(!) reflexekkel és meglepő gyümölcsösséggel.
Házigazdánk egy külföldi tétellel, a spanyol Bassus nevű borral kedveskedett nekünk, mely a Bodegas Hispano Suizas pinot noir-ja (D.O.P. Utiel-Requena), agyagos, meszes talajról, kontinentális klímáról származó 2010-es száraz vörösbor, igazi érdekesség volt a sorban.
Gábor három cabernet sauvignonjával zártuk a sort, a 2011, 2013 és 2016-os évjáratokból. Mindegyik érett alapanyagból, már aszalt- és lekváros piros bogyós gyümöcsös jegyekkel hízelegtek nekünk. A hordós érlelés finoman fűszerezte a borokat, az utána következő palackos érlelés során pedig gyönyörűen összesimult a szerkezet és szépen gömbölyödött a tanninszerkezet (itt jegyzem meg, hogy ez a vörösboroknál csak fenolosan érett szőlő esetében lehetséges). A cabernet sauvignon fajta sajátja a testesség és a nagy beltartalom, érlelhetőség, ezekben a borokban tíz év elteltével is bőven van még érlelési potenciál.
Számomra a kóstolt vörösek bebizonyították, hogy Gábor ezzel a műfajjal is mesterien bánik, borai időtállóak, megdöbbentően jó formában vannak tíz év elteltével is. Reménykedem benne, hogy ezen az élményen felbuzdulva idővel majd évről-évre látni fogunk tőle ezekhez hasonló nagy borokat.
Jó kis időutazás volt, hálásan köszönöm, hogy részt vehettem a kóstolón, ilyen tényleg egy életben csak egyszer van…
Egy új év kezdetén -kissé nosztalgikus hangulatban- szeretek ránézni arra, hogy mi is történt előző évben, így könnyebben veszek lendületet az előttem álló időszakhoz. Évindító blogbejegyzéseimben visszatekintek majd az elmúlt időszak számomra kedves boros eseményeire, tartsatok velem!
Az írással kapcsolatos első szárnypróbálgatásaim tavaly tavasszal kezdődtek, először még félve pályáztam egy borszakmai cikkíró versenyre, amit végül megnyertem. A Hungarianwines.eu Hungarian Web Wine Writing felhívására már bátrabban küldtem az anyagomat. Itt a szakmai zsűri ítélete mellett a végső győzelemhez a családom, barátaim, ismerőseim hatalmas támogatása segített, melynek egyik díja egy magyar borvidékeket felölelő bortúra volt, ahol három napon keresztül a világ minden tájáról érkező neves borszakírók és kiváló magyar szakemberek társaságában utaztunk borvidékről borvidékre.
Budapesten a Felix Kitchen & Bar-ban egy ebéd során lehetőségünk volt megismerkedni útitársainkkal, külföldi vendégeink pedig elkezdtek ismerkedni a magyar gasztronómiával, ugyanis hagyományos magyar fogásokat kóstoltunk fine dining minőségben egy kis kortárs csavarral, Czinki Tamás Master Sommelier által a menühöz hangolt borsorral.
A fővárosból egyenesen Tokaj felé vettük az irányt, ahol a Béres Szőlőbirtokon töltöttük a délutánt. A 2022-ben 20 éves fennállását ünneplő birtokon Regéczy-Béres Melinda és Regéczy Dávid fogadtak bennünket a 2018-as Béres Tokaji Brut Nature hárslevelűből készült pezsgőjükkel, ami a 24 hónapos seprőn tartásnak (is) köszönhetően csodás élmény volt. Családi emlékeik, értékeik megőrzéséről, ezek borkészítéssel való összehangolásáról nagy lelkesedéssel és odaadással meséltek nekünk. A családi örökség tiszteletének egyik nagyon kedves megnyilvánulása a nagypapa (Id. Dr. Béres József a Béres Csepp megalkotója) régi borkészítéshez használt eszközeinek és fényképeinek szentelt kis kiállító hely. Különös varázsuk van a család idős birtokon álló egykori diófájából készíttetett szobroknak, (az egyik a Magita legendát ábrázolja) melyek a pincét díszítik, méltó emléket állítva a múlt egy darabkájának. Pazar borsorral zártuk a pincetúrát, 12 plusz 1 tétellel kedveskedett nekünk Dávid és a főborász Jarecsni János. A brut nature pezsgőtől indulva több száraz tétellel, majd kései szüret, 5, 6 puttonyos aszúk, végül az esszencia zárta a sort. A plusz egy tétel volt számomra az egyik kedvenc, egy 2013-as kései szüretelésű sárgamuskotály, ami nem hordóban tertott bor, egészfürtös préseléssel készült és 207 g cukor mellett remek savakkal, kiváló kondícióban fügés és karácsonyi fűszeres karaktert hozott.
Mi magyarok ismerjük és természetesnek vesszük Tokajt és a tokaji borok jelenlétét, külföldi vendégeink rácsodálkozása, érdeklődése számomra is egy kicsit friss szemléletet adott. Igyekeztem az ő szemüvegükön keresztül is kvázi „idegenként” nézni a pincészetek és a borvidékek bemutatását. Érdekes volt megfigyelni, hogy milyen kérdések foglalkoztatják őket, milyen előzetes információik vannak a magyar borvidékekről, borokról.
Ilyen szempontból is tökéletes volt a körút felépítése, a nagy múltú, világhírű borvidék után egy fejlődő borvidéken, a Mátrában folytattuk a túrát. Nem csak a borvidék keresi a kitörés lehetőségét és hangját, hanem az a fiatalos lendülettel működő borászat, mely 2016-ban jelent meg a borvidéken. A Dubicz Pincészetnél Dunai Betti mutatta be az 1906-ban épült Borpalota (2003 óta ők a tulajdonosai) fejlesztési terveit, jelenlegi működését és a megújulásuk koncepcióját. A mátrai borvidék adottságaihoz igazított új borcsalád egy ütős címkesorozattal és tűpontos marketing- és üzleti tervvel, Betti lenyűgöző lendületével igazán jó példa volt egy borászat megújulási folyamatába való betekintéshez. Izgalmas feladat ez és nem utolsó sorban a kóstolt borok is tiszták, izgalmasak és lendületesek voltak.
Északról délre indultunk a második napon, a Koch Borászatnál Koch Pálma várt bennünket zseniális, szűretlen, Chardonnay extra brut methode traditionnelle pezsgőjükkel. Jó volt megismerni a Hajós-Bajai borvidék pezsgős oldalát, azt, hogy ez a vidék is mennyire alkalmas ehhez a stílushoz. A pincészetnél zajló tervekről, a generációváltás, generációk egymás mellett való munkálkodásáról, továbbá villányi projektjükről is mesélt Pálma, miközben a tíz tételes borsort kóstoltuk. Számomra az egyik legérdekesebb a saját maguk által kifejlesztett technológia, a „boldog szőlő” szőlőművelési mód, mely során a sylvoz művelésre jellemző szálvessző lekötés után a vegetációs időszakban a szőlő szabadon nőhet és tetszőleges irányba kapaszkodhat a támrendszeren, nagyméretű, szellős lombfalat kialakítva. Szüret előtt egyszer csonkázzák az ültetvényt, ezzel is sok kézimunka erőt takarítanak meg. Pálma elmondása szerint ez a módszer náluk bevált, egészségesek és erősek az ilyen módon nevelt szőlőtőkék.
Az út végállomása a borszakíró verseny díjátadó helyszíne, Pannonhalma volt, ahol a Hungarian Gettogether rendezvényen kiváló pincészetekkel egy sétáló kóstolón eltöltött délután-este tette fel a koronát erre a pár napra. Közel húsz pincészet legszebb tételeivel kényeztette a vendégeket. A francia borok világába a Les Grands Chais de France csoport külföldi kiállítóként izgalmas kínálattal adott bepillantást. Magyarországon egyre több borvidéken jelenik meg borvidéki összefogásként a közösségi bor, ezen a rendezvényen bemutatkozott a #Neszmély. A márkához hat pincészet csatlakozott, megismerkedhettünk a közös fehérbor karakterével és az összefogás koncepciójával. A házigazda Pannonhalmi Apátsági Pincészet kóstolóval egybekötött pincesétával kedveskedett a résztvevőknek. A kitelepült pincészetek lenyűgöző tételeket kínáltak a vendégeknek, többek között lehetőségünk volt a bortúra során a meglátogatott pincészetek képviselőivel újra találkozni valamint újakat megismerni és új kedvenc borokat találni. Az est folyamán fény derült arra, ki is DJ Prof. I.T., aki bakelitlemezekről igazi nyáresti lazulós talpalávalót biztosított számunkra. Igazi nyáresti csúcs gasztro élménnyel lettünk gazdagabbak.
Az est folyamán a kategória győzelem mellett abszolút győztesként a fődíjat is átvehettem, ami egy spanyolországi út volt, melyről a következő két cikkemben számolok majd be.
December elején Ádám és Zoli egy újabb rendhagyó, visszatekintő kóstolón látta vendégül az érdeklődőket, mely során a vörös házasításaikat kóstolhattuk meg a kezdetektől napjainkig. Fajtánként 3-3 évjáratot vethettünk össze, bekerült a sorba három Legyen vörös (2016 volt az első forgalmi tételük), három évjárat 3 kert, végül három Könnyűvér.
Megtudtuk hogyan jutottak el 2014-től, az első 250 palackos mennyiségtől napjainkig, hisz most már nagyjából 9000 tőkéről 5000 palackot töltenek le. Mindeközben hogyan változott a gondolkodásmódjuk és hogyan fogalmazódott meg bennük a közösségben való szerepük és a közösség felé való fordulás igénye. Meséltek szőlőfajtákkal tett kísérleteikről, a házasítások arányainak tudatos, olykor intuitív összeállításáról.
A borok még mindig jó kondícióban voltak (mennyiség ugyan nincs már belőlük), azonban még volt bennük minimum 2-3 éves érlelési potenciál. Szépen kikóstolható volt az egyes évjáratoknál a fajtaösszetétel módosulása, szép példákat láttunk arra, hogy hogyan lehet némi arány változtatással a bor eleganciáján finomhangolni.
Nem maradtunk meglepetés nélkül sem, megkóstoltuk a pince zászlósborát, a Budai Vöröset, melynek történetéről érdemes böngészni az Aprókertek honlapját.
Az est másik meglepetése egy kísérleti tétel volt, egy kékfrankos Pét Nat, melyről hamarosan beszámolunk, közönségkedvenc-gyanús, izgalmas tétel lett.
Beszéltünk arról is, hogy a folyamatos tanulás, a fejlődés része, hogy a borász keresi a hangját, folyamatosan formálódik a saját stílus. Az út elején az ember sokszor inkább saját magának szeretne megfelelni, ehhez adott lehetőségként a technológia, a borász tapasztalata, tudása, továbbá ott van az évjárati hatásoknak kitett alapanyag is. Az évek során bejön a képletbe a közönség ízlésének, elvárásának való megfelelés (aki ezt figyelembe veszi) és így ebben a mátrixban próbálja a borkészítő még jól is érezni magát.
Ádám konklúziója volt az est végén az útravalónk, amivel én is teljes mértékben azonosulni tudok: „Ha 350 évig élnék akkor sem unnám meg…”
Kislányként abban a szőlőben szaladgáltamamit ma is művelek, már felnőttként borász nagybátyám körül sertepertéltem, az ő borát kóstoltam először. Hálás vagyok és szerencsés, hogy végül kollégák lettünk. Szívügyem a helyi bor és küldetésemnek tekintem a velencei-tavi és pázmándi borok megismertetését az érdeklődőkkel. Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem a legfontosabb tudnivalókat a Velencei-tó környéki borokról és remélem, hogy ezután nem kizárólag egy remek strandoló helyként gondoltok majd kis tavunkra, hanem kedvet kaptok majd az itteni borok megismeréséhez is.
A Velencei-tavi Körzeti Hegyközség neve ritkán szerepel a bormédiában, mondhatni felfedezetlen terület, noha mind geológiai, mind történelmi szempontból nagy múlttal rendelkező, egyedülálló hely, borászati szempontból pedig igazi kincseket rejt magában.
Fotó: A hegyközség határait jelző tábla, saját fotó
Az Agárd, Gárdony, Kápolnásnyék, Velence, Pázmánd, Nadap, Pákozd és Sukoró szőlőtermő területeit magában foglaló körzet nagyjából 370 hektár. Az Etyek-Budai borvidék része, azonban talajtani szempontból különálló egység, hazánkban egyedülálló kőzettel és geológiai formákkal. A területen termesztett szőlő 70%-a fehér, 30%-a kékszőlő.
Fő termesztett fajták a teljesség igénye nélkül: zöld veltelini, sauvignon blanc, chardonnay, rajnai rizling, olaszrizling, zenit, zengő, cabernet sauvignon, cabernet franc, pinot noir, merlot, kékfrankos, kadarka. Egyes borászok már rég elfeledett Kárpát medencei fajtákat telepítenek, ha személyesen felkeresitek őket, sehol máshol nem kóstolható borokkal találkozhattok.
A Velencei-tó huszonhat négyzetkilométeres vízfelülete télen fűti, nyáron hűti, így kiegyenlíti a tó környéki szőlőültetvények mikroklímáját.
A területről általánosságban elmondható, hogy a körzetben a karbon kori gránit alapkőzet, az andezites, pirofillites vulkanikus kőzetek és a Pannon-tenger üledékeként lerakódó lösz egyaránt jellemző. A felső talajréteg mésztartalma igen magas, emiatt a környék boraira egységesen jellemző a karakteres savszerkezet, a meszes talajnak, valamint a szeles időjárásnak köszönhetően melegebb évjáratokban is jól megőrződnek a savak a borokban.
Fotó: Pázmánd, Zsidókőhegy, sziklák, Saját kép
Nem csak a poharunkban érdemes felfedezni a környék ásványait, túrázás közben érdemes felkeresni a „magyar Stonhenge”-nek is nevezett felszíni formákat (pl. Ingókövek, Likas-kő, Gyapjas zsák, Pandur-kő, Oroszlán-kő…). Ezek a kőmonstrumok a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó természetvédelmi területen találhatóak és könnyed gyalogtúrával megközelíthetőek.
Az itteni borkészítés története ősidőkre vezethető vissza. Egy Nadapon feltárt kincslelet részeként, egy bronzkorból származó borfogyasztáshoz használt madaras szűrőedény is bizonyítja, hogy ezen a tájon komoly múltja van a borkészítésnek, borfogyasztásnak. Már az etruszkok és a rómaiak is gazdag borkultúrával rendelkeztek, ehhez kapcsolódik a szintén Nadapon talált, kr.u. II. század első feléből származó, hálaadó fogadalmi oltárkő (Liberalia oltárkő – az élvezetek istene – Liber és felesége Libera istennő tiszteletére).
A törökök betöréséig virágzott a szőlőtermesztés a vidéken, melyet a pusztítás után az itt élők újra feltámasztottak. A középkortól a XIX. századig több úti krónika is méltatja az itteni borok magas minőségét. Ekkoriban a szőlőterületek nagy része az egyházhoz tartozott.
A Velencei-tavi borok a XIX. század elején az angol királyi haditengerészet ellátmányának részét is képezték. A sukorói lankákon termett borok magas minőségüknek köszönhetően jól szállíthatóak voltak.
A világ szőlőültetvényeinek nagy részét az 1860-as évektől elpusztító szőlőgyökértetű, a filoxéra az itteni területeket sem kímélte, a kártevő pusztítását egyedül a pákozdi Külső szőlő vészelte át. Ennek az ültetvénynek a vesszőit használták a gazdák az újratelepítéshez, illetve ekkor kerültek betelepítésre az egykor itt hagyományos szőlőfajták helyett a világfajták.
Kápolnásnyék szülötte, Vörösmarty Mihály számára nem egyszer volt menedék a velencei présháza, ahol egyes források szerint a Szózaton is dolgozott. Szenvedélyes kertész és borkészítő volt, egy időben pedig a pezsgőkészítéssel is megpróbálkozott (állítólag kevés sikerrel).
Kevesen tudják, hogy Velencén a XX. század elején pezsgőgyár működött, mely egyik terméke világsikert is elért. Ez volt Belatiny Artúr Domino Sec pezsgője, mely az 1900-as párizsi Világkiállításon aranyérmet kapott.
Napjainkban a borászatok változatos birtokmérettel (féltől akár a 100 hektárig) főként családi gazdaságként működnek Az itteni borkészítők különböző stílusa hozzájárul ahhoz, hogy az idelátogatók közül mindenki találjon az ízléséhez közelálló bort. Mind a kézműves, minimális beavatkozással bort készítő, az amfórával kísérletező, a tűpontos szerkezetű, káprázatosan gyümölcsös, reduktív stílusra hangsúlyt helyező és az őshonos kárpát-medencei szőlőfajtákkal foglalkozó borász is hozzájárul a rendkívül színes borpalettához. Pázmándon például készül újra az egykor a monarchia idejében népszerű vörösbor, a Budai Vörös mely hagyományosan kadarka és csókaszőlő házasítása.
A körzet talaja és időjárása ideális akár a pezsgőkészítéshez szükséges magas sav-, és alacsony alkoholtartalmú alapborok készítéséhez is. A pezsgőkészítés napjainkban már nem csak az etyeki körzetben jellemző, a Velencei-tóhoz közeli területeken is megtalálhatóak a méthode traditionnelle módszerrel (hagyományos, palackban erjesztett) készült, kézműves tételek.
Feltűnőben van egy új, harmincas évei közepén járó borász generáció, akik mondhatni visszataláltak a szőlőműveléshez, élvezik a természetben való munkát, céltudatosan, nyitottan, friss szemmel néznek a világra és meglátták a borvidékben rejlő még kiaknázatlan lehetőségeket. Közéjük tartozom én is, és a sok éve itt munkálkodó tapasztalt borászokkal karöltve, azért dolgozunk nap mint nap, hogy közösen megmutathassuk a nagyközönségnek borainkat.
Közösségként működünk, így adódott az ötlet, hogy ez egy borban is testet öltsön. Magyarországon több borvidéken jelen van a közösségi bor, mint önálló termék. Ez a figyelemfelkeltő, borászokat összefogó borkategória már a Velencei-tónál is kóstolható. Pázmándon öt borászat idén már a harmadik évjáratát mutatta be a “Könnyűvérnek”, mely egy nyári, gyümölcsös karakterű, könnyed stílusú vörös házasítás. Ebben a borban a közösen kiválasztott kötelező fajta, a kékfrankos a domináns (minimum 60% kell legyen), melyhez a készítő borász egy általa tetszőlegesen választott fajtát házasít. A tartályban erjesztett kékfrankoshoz az egyes változatoknál szintén tartályos iskolázású cabernet sauvignon, merlot, néró és pinot noir kerül.
Ha kedvet kaptatok és felkeresnétek a borászatokat, a vidéket akár kerékpárral kirándulva is bejárhatjátok, a nemrégiben átadott Budapest – Balaton kerékpárúton tekerve, vagy önálló túraként a Velencei-tavat megkerülve. Ez a túra nagyjából 30 km hosszú, kényelmesen akár kezdők számára is 3-3,5 óra alatt teljesíthető.
A tó természeti szépségeit akár a vízen is felfedezhetitek, a Velencei-tavi hajózás programkínálatában naplementés, borkóstolós hajótúra is megtalálható az izgalmas vízitúrák mellett.
Fotó: Naplementés bortúra a Velencei-tavon, saját fotó
A kirándulások fáradalmait a környék bűbájos vendégházaiban vagy tóparti szállodáiban pihenhetitek ki. A környék gasztronómiája is rohamosan fejlődik, a lelkes, igazi szenvedéllyel dolgozó házigazdák helyi termelőktől származó vagy akár a saját konyhakertben termesztett alapanyagból készülő házias ételekkel és helyi borokkal várnak. Hozzájuk betérve megtapasztalhatjátok az igazi nagybetűs Vendéglátást.
Egyre több termelői piacon találkozhattok családi gazdaságok és helyi kistermelők portékájával, a méztől a vegyszermentes zöldségeken, sajtokon és saját termesztésű gyümölcsökből készített lekvárokon át egészen a kozmetikai termékekig. Tapasztalni fogjátok majd, hogy a magas minőség mellett a készítőik szíve-lelke is ott van ezekben.
Ha van kedvetek még többet megtudni rólunk, megkóstolni a borainkat, keressetek, ha segíthetek boros vagy turisztikai ajánlás kapcsán! Szeretettel várunk Titeket!
Tavaly nyáron közel egy hetet töltöttem a champagne-i borvidéken, az erről az utazásról írt cikkel indultam a Vince online magazinjának cikkíró pályázatán melyen első helyezést értem el. Íme az írás, fogadjátok szeretettel!
2021 júliusában ellátogattam arra a francia borvidékre, ahová a pezsgők iránti rajongásom miatt már régi vágyam volt eljutni. Az élmény minden várakozásomat felülmúlta. Az utazással az volt célom, hogy az eddigi ismereteim nyomán felfedezzem ennek a területnek a tulajdonságait, első kézből szerettem volna élményt, tudást kapni. Jártam „fancy” háznál, growernél, valamint nem francia alapító család tulajdonában lévő, de klasszikus világmárkának számító pezsgőháznál is.
„Champagne only comes from Champagne, France” azaz Champagne csak Champagne-ból jöhet, ez azt jelenti, hogy kizárólag az 1927-ben kijelölt (kb. 27 500 hektár) AOC területén belül termelt alapanyagból, a jelenleg 7 engedélyezett szőlőfajta felhasználásával készített méthode traditionnelle eljárással készített pezsgőt nevezhetjük így. A régióban minden zsebkendőnyi helyet kihasználnak a szőlő termesztésre, hiszen a fenti szabályozás miatt továbbiakkal nem bővíthető a szőlőtermő területek mérete.
A talaj meszes, krétás, helyenként kimmeridge-i márga, jó víztartó képességgel. Az éghajlat részben óceáni, részben kontinentális, hűvös, a viszonylag kiegyenlített hőmérséklettel kiváló adottságokkal bír az alacsony alkohol- de magas savtartalmú alapborok készítéséhez. Ott jártunkkor a legmelegebb napon 22 fok volt, míg itthon nagyjából 35.
A szőlő termesztésekor nem csak a termeszthető szőlőfajtákat határozták meg (Chardonnay, Pinot Noir, Meunier, Pinot Blanc, Pinot Gris, Arbane, Petit Meslier), hanem a művelési módot (alacsony kordon maximum 1-1,2 m sortávval, a tőkesűrűséget (kb. 8.000 tőke/hektár) és a metszésmódok alkalmazását- melyeket 1938-ban vezettek be- (Taille Chablis- chardonnayhoz, Cordon de Royat, Guyot-egyes és kettes, valamint Vallée de la Marne-melyet csak a Meunierhez alkalmaznak).
Párizstól nagyjából 120 kilométerrel északkeletre fekvő Épernay városa a régió egyik központja, az UNESCO Világörökségi helyszínné nyilvánított Avenue de Champagne (Champagne sugárút) pedig otthont ad a legnagyobb pezsgő házaknak. Ide bárki foglalhat pincetúra, vagy kóstoló időpontot (érdemes ezt utazás előtt előzetesen megtenni) vagy ha erre nincs lehetőségünk, bármikor beülhetünk a házak saját champagne bárjaiba egy-egy tételt megkóstolni.
Az első előre egyeztetett pincelátogatásunk Reimsben a Veuve Clicquot háznál volt, ahol olyan szerencsésen foglaltunk időpontot az angol nyelvű túrára, hogy a túravezetőn kívül ketten voltunk, így kötetlenül tudtam kérdezni mindenről, ami érdekelt.
A túra informatív és interaktív, tablet jár minden látogatónak, így teremről-teremre haladva az elmondottakon kívül még több információt tudhatunk meg. Nem kizárólag vizuális elemekkel kápráztatják el a látogatókat, hanem az érzékekre is szeretnének hatni. Számomra az egyik leginnovatívabb élményelem az volt, hogy a három fő szőlőfajta illatát film vetítésével együtt úgy mutatták be, hogy a vetített kép alá elhelyezett hordókból finoman bepermetezték az illatokat a terembe.
A körülbelül másfél órás séta során megismerkedtünk a ház történetével, a szőlőtermő területek adottságaival, a champagne készítés technológiájával, valamint a jelenről, jövőről is megtudhattunk pár érdekességet. Többek között túravezetőnk mesélt arról a felfedezésről, mely során 2010 júliusában a Balti-tengeren norvég búvárrégészek egy kb. 60 méter mélyen lévő hajóroncsban 168 palack ital közt 47 palack Veuve Cliquot palackot is találtak, melyek közel kétszáz év után is viszonylag jó állapotban voltak. Az eset nyomán felbuzdulva kísérletezni kezdtek a tenger mélyén történő érleléssel, melynek eredményeiről a közeljövőben remélhetőleg hallani fogunk, hiszen 20 évig tart egy-egy kísérleti szakasz. A pincerendszerből a legkiválóbb évjáratokat jelölő lépcsőfokokon felsétálva a kóstolóteraszon fejeztük be a túrát.
Utunk során Párizs közelségét is kihasználtuk és egy másfél napos kirándulást beiktattunk a programunkba. Felkerestük a Montmartre legismertebb helyeit, valamint az ebben a városrészben megtalálható szőlőültetvényt, a Le Clos Montmartre-t. Egy parkos-kertes területen lévő kisszőlőskert a Sacre Coeur templom mögötti lankán. A nagyközönség előtt nincs nyitva, évente egy alkalommal, az éves szüreti fesztivál idején látogatható, amit 1934 óta rendeznek meg. A kerítés mellől is jól látható volt, hogy mennyire gondosan ápolt kis ültetvény ez Párizs szívében. A 0,15 hektáros területen nagyjából évente 1 000 palack bor készül (Clos Montmartre néven kerül forgalomba).
Párizsból visszatérve Bouzy kisvárosában folytattuk a kóstolást. A Paul Bara házban hatalmas megtiszteltetés ért bennünket, hiszen maga a pincemester: Christian Forget fogadott- és vezetett körbe bennünket. A birtok mind a 33 parcellája grand cru besorolású, összesen 11 hektár saját szőlővel rendelkeznek, ennek nagy része pinot noir. Az alapboroknál pinot noirt és chardonnayt használnak, meuniert nem. Nagy hangsúlyt fektetnek a fenntartható gazdálkodásra, az ültetvények jövője és a lehető legjobb állapot megőrzése fő céljaik közt szerepel.
A technológiai bemutató során láthattuk az 1965-ös coquard prést, valamint a számítógéppel vezérelt horizontális prést, amit hagyománytiszteletből szintén coquardnak hívnak. Végig követtük az alapanyag útját az acéltartályoktól a rezervborokon át egészen a címkézőig. A séta végén öt tételt kóstoltunk Christian-nal, megismertük a ház stílusát, mely nem az autolitikus aromákra, hanem a frissességre (nem alkalmaznak almasavbontást egyik tételnél sem) és eleganciára helyezi a hangsúlyt.
Érdekesség, hogy készítenek csendes vörösbort, ez a Bouzy Rouge pinot noir, a legkiválóbb alapanyagból, tartályos iskolázással. Ebből több palackkal hoztunk haza és elégedetten konstatáltam az itthoni kóstolást követően, hogy nem hiába nevezik Monsieur Forget-t a pinot noir mesterének.
A régió másik „fővárosa” Reims, ahol a legendás mészkőbe vájt pincerendszer (összesen 27 km hosszan) a város alatt megdöbbentő élményt nyújtott. Méretük olyan, mintha utcák volnának a föld alatt, sok esetben számokkal, lenti utcanevekkel jelölik őket, mert nagyon könnyen eltévedhet bennük a rutintalan látogató. Megtudtuk, hogy a világháborúk alatt a kórházak, iskolák és maguk a város lakói is leköltöztek ezekbe a pincékbe és itt próbálták folytatni az életüket. Ezekben az időkben a pezsgőházak átengedték az érlelő pincéiket ezeknek az intézményeknek, kisebb kapacitással, de a körülmények ellenére folytatták működésüket.
A Mumm háznál tett látogatással zártuk utazásunkat. Német alapítói-tulajdonosai „Only the best” mottója a mai napig a fő irányvonal a működésükben. A pincesétájuk nagyon informatív, szemléltető eszközeik, vizuális anyagaik a klasszikus vonalat képviselik. Végig követhetjük a champagne készítés állomásait részletes leírásokkal, sok sok kiállított eszközzel, képpel, installációval.
A túra végén kóstolt tételek közt a Millésimé 2013, ami csodás egyensúlya miatt hagyott mély nyomot bennem. Egy tiszta pinot noir tétel 5 év seprőn érleléssel zöldalma, körte, barack jegyekkel, csodás mousse-szal, az érlelés nyoma a krémességben, vanília, dió, füst, elgyújtott gyufa illat- és ízjegyekkel jelenik meg.
Champagne-i utunk végén azt éreztem, hogy még több helyet szeretnék felfedezni. A közel egy hét arra alkalmas, hogy egy kis ízelítőt kapjunk a borvidékből. Annak, aki szereti a buborékos italokat ez a hely maga a Kánaán. Színes, izgalmas, de ugyanakkor nyugodt, békés feltöltődésre alkalmas hely. Aki mélyebben szeretné beleásni magát a témába, annak jó szívvel ajánlom a champagne.fr honlap böngészését.
Vénasszonyok nyarához passzoló üde krémleves, ami nagyon gyorsan és egyszerűen elkészíthető.
Hozzávalók (4-5 főre):
6 db nagy szemű őszibarack 6 db körte 1 citrom leve 3 evőkanál cukor (ízlés szerint) 1 csipet só 1 evőkanál vanília kivonat 2 dl tejszín a tálaláshoz szeletelt mandula, felvert tejszín, menta
Elkészítés (kb. 20 perc, kb. 2óra hűtési idő):
Meghámozzuk, kimagozzuk a gyümölcsöket és egy fazékban pici vízzel főzni kezdjük. Adunk hozzá citromlevet, cukrot, vanília kivonatot és egy csipet sót. Nagyjából negyed óra- húsz perc alatt megfőnek a gyümölcsök. Ekkor botmixerrel pépesítjük a leves alapot, ha szükséges pótoljuk a vizet, majd hozzáadjuk a tejszínt. Pár percig forraljuk, majd félretesszük hűlni. Mikor szobahőmérsékletűre hűl, tálalásig hűtőbe tesszük. Száraz serpenyőben szeletelt mandulát pirítunk, félretesszük, majd hagyjuk kihűlni. Tálaláskor a hideg levesre felvert tejszínt kanalazunk, megszórjuk pirított mandulával és 1-2 levél mentával díszítjük.
Szeretek enni és szeretek főzni. A bort hivatásomnak, a gasztronómiát hobbinak tekintem, ami kikapcsol. Ide gyűjtöm majd kedvenc receptjeimet, ha van kedvetek készítsétek el ezeket Ti is!
“Az én ízlésem roppant egyszerű: mindenből beérem a legjobbal”
Oscar Wilde, ír költő és drámaíró
Hozzávalók (4-5 főre):
1 db kisebb méretű cukkini 4-5 db nagyobb fej gomba (fehér/barna csiperke) 500 g arborio rizs 0,5 dl ét-/olívaolaj 2+2 evőkanál vaj 1 közepes fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1,5 dl száraz fehér bor 1,5-2 liter húsleves (lehet kockából is, de szerintem a vasárnapról megmaradó az igazi) só őrölt fekete bors petrezselyem kakukkfű kb. 10-15 dkg parmezán/grana padano sajt
Elkészítés (kb. fél óra):
A cukkinit kb. 1 cm x 1 cm-es kockákra vágjuk, a gombát cikkekre szeleteljük, a hagymát, fokhagymát, zöldfűszereket finomra vágjuk. A húslevest felmelegítjük egy edényben és gyöngyöztetjük a tűzhelyen. Egy serpenyőben felmelegítjük a vajat és az olajat, üvegesre pároljuk rajta a hagymát. Mielőtt a hagyma kész, mellé dobjuk a fokhagymát. A rizst (nem kell megmosni) beleszórjuk a serpenyőbe és átforgatjuk a zsiradékon, picit átmelegítjük. Amikor kezd pirulni ráöntjük a bort megvárjuk, hogy felforrjon és kis ideig hagyjuk, hogy az alkohol elpárologjon belőle. Sózzuk, borsozzuk, majd merőkanalanként elkezdjük adagolni hozzá a húslevest. Folyamatosan kevergetjük, érdemes a fél szemünket rajta tartani. Mindig akkor adjunk hozzá újabb merőkanál húslevest, amikor a rizs felszívta az összes folyadékot. Amikor a rizs elkezd puhulni, adjuk hozzá a cukkinit, majd újabb pár merőkanál hozzáadása után tegyük a rizshez a gombát is, hogy mire a rizs elkészül megpárolódjanak a zöldségek. Amikor a rizs és a zöldségek megpuhultak (aki szereti, hagyja a rizst al-dentére) belekeverünk 2 evőkanál vajat és a parmezánt/grana padano-t, rászórjuk a finomra vágott petrezselymet és a kakukkfű levélkéket. Ízlés szerint reszelt parmezánnal tálaljuk, egy pohár hűvös, könnyű száraz fehér bor kíséretében. Legutóbb amikor elkészítettem, a Nagy Gábor Családi Szőlőbirtok Sauvignon Blanc 2020-at választottam hozzá.
Múlt szombaton négy pázmándi pincészet öt borásza a pázmándi közös vörös második évjáratát mutatta be a Bálint Borárium teltházas teraszán. Kora délutántól az érdeklődők kötetlen formában borkísérő falatkák, sparhelten készült ételek és a fiúk borainak kóstolgatása közben ismerkedhettek Pázmánd gasztronómiájával.
A nap zárásaként a Srácok közös borbemutatón avattak be minket a 2020-as Könnyűvér készítésének rejtelmeibe.
Fotó: a szerző sajátja
Az idei borokon jobban érződik a tudatosság, az előző évjárat iránykereséshez képest mindegyik borászat határozottabb elképzeléssel nyúlt az alapanyaghoz. Nem csak előzőleg tudták milyen bort szeretnének a palackba tölteni, az est folyamán megtudtuk, már a következő évi koncepció is ott van a fejükben.
A cél a könnyed, gyümölcsös, jó ivású nyári vörösbor készítése, amit mind a négy bor esetében a kékfrankos hangsúlyos jelenlétének köszönhető gyümölcsösség alapoz meg. A borászok az alap, tartályos iskolázású kékfrankoshoz egy kedvenc választott fajtát házasítottak minimális feldolgozási technológiai eltéréssel. Így született meg a négy tétel, hasonló stílusban mégis a pincészetek saját hangjára hangolva.
Nagy Gábor, a Nagy Gábor Családi Szőlőbirtok borásza a 75% kékfrankos mellé 25% cabernet sauvignont házasított. A gyümölcsösség kiemelése és fokozása érdekében 6-7 napig tartó hideg áztatás után tartályban történt az erjesztés, ez a karakterben vissza is köszön. Színe világos rubin, roppanó nagy szemű cseresznye, és az eperlekvár fő illatjegyekkel. Könnyed szerkezetű, zamatában is a nyári piros bogyós gyümölcsöket hozza.
Köllő Zsolti a Köllő Zsolt Pincészetnél a 80% kékfrankoshoz 20% merlot-t házasított. A bogyózott, zúzott alapanyagot 3-4 nap hideg áztatás után fajtánként külön erjesztette. A merlot a kékfrankos gyümölcsösségét fűszeres, fekete bogyós jegyekkel kíséri.
Az Aprókerteknél Ádám és Zoli a 80% kékfrankoshoz 20% nérót házasított. A bor világos bíbor árnyalattal, fekete szeder, áfonya fő íz- és illatjegyekkel és ásványos, köves (nedves kő), elgyújtott foszforra emlékeztető illattal. Ízében a néró kissé húzós, hűvös fanyarsága, faeper, ásványok jelennek meg.
Dr. Sobor Dávid, a Sobor Pince borásza (a borász, aki nem veti meg a jó sört) kissé masszívabb alapanyagot töltött a poharunkba, az előző három tételnél egy kissé testesebb Könnyűvért kóstolhattunk tőle. Dávid a kékfrankos alaphoz pinot noirt házasított. Bíbor árnyalattal, gyógynövényes, fűszeres karakterisztikával, lekváros bogyós gyümölcsökkel, igazán szép élményt adott.
Érdemes egymás mellett is megkóstolni ezeket a borokat, akár a Bálint Borárium szellős Fröccsteraszán.
Hasonlóak, mégis különböznek, így egészítik ki jól egymást, épp úgy, ahogy a Srácok a mindennapi munkájuk során is számíthatnak egymásra. Példamutatóan fogtak össze egy közösségi termékkel azért, hogy együtt tegyenek a borvidékért. Köszönjük Fiúk, sok sikert a következő évjáratokhoz! 😊
