Essen szó az esemény apropójáról: ezen sorok írója első kézből tudja, hogy Schubert Ádám és Veliczky Zoli, az ApróKertek szőlész-borászai -kis túlzással- névről ismerik a tizenkét apró kertjük szőlőtőkéit, ennélfogva évente egy-két alkalommal lehet velük a saját maguk által szervezett kóstolón találkozni. Erre az estére azonban megálltak egy pillanatra, vissza- és előre tekintettek és megosztották boraikat és gondolataikat velünk is. Ádám elmondta, hogy ezzel az eseménnyel egy régi álmuk valóra vált: a zene, a bor, a közéjük szőtt anekdotákkal tarkított csendes-ülős este megvalósítása a saját présháznál.

Essen szó a borokról, üdvözlő italként a 2023-as Kékfrakos Pét Nat-ot kaptuk a poharainkba, a nagy melegben a fürge bubik, a frissítő meggyes karakter és a penge savak jólesően enyhítették szomjunkat. Majd kóstoltunk a jelenleg futó évjáratból és kerültek elő utolsó palackok is a pince mélyéről. 

Az antré a pince „birtok bora” a Rebeka fehér cuvée volt (70% zengő, 22% olaszrizling és 8% cserszegi fűszeres) igazi pázmándi vegyes fehér, számomra ez az a bor ami tipikus, vakon kóstolva is felismerhető itteni karakter. A következő, 2024-es Olaszrizling nagyon alkalmas terrroir-közvetítőnek, hozza a vulkanikus- ásványos stílust és a határozott savszerkezetet, ami az itteni borok sajátja. A zene stílusát az est folyamán végig a borok mellé hangolták Csabáék, a olaszrizling például blues témára inspirálta őket. A harmadik tétel egy cserszegi fűszeres narancsbor volt, mely tíz napot töltött héjon, innen az izgalmas, kicsit vadóc stílus, a hozzá társított zene kellemesen követte a bor karakterét. A fehér blokk végén visszaugrottunk az időben, a 2019-es Narancsoskert utolsó fellelhető palackjait bontották nekünk. Ádám elmondása szerint erről a borról a mindig kritikus borász társa, Zoli is pozitívan nyilatkozott. Mint kiderült, ez az igen ritka pillanatok egyike volt közel tizenöt éves közös munkájuk során. Kísérleti tétel volt ez nekik akkor, mostanra gyógyteás, kamillás, réteges borrá fejlődött, komplex íz- és illatvilággal. 

A második „blokk” a kékszőlőké volt, bevezetésként Ádám kislányáról, Johannáról elnevezett 2024-es kékfrankos rozét kóstoltuk. Követte a 2023-as Kékfrankos vörös, mely könnyed, játékos gyümölcsösségével emelte a hangulatot, zenészeinktől pedig jöttek is mellé a népies elemekkel tarkított, fúziós dallamok. Az olaszrizling mellett Pázmándon a kékfrankos a másik kulcs fajta, ami az itteni terroirt szépen képviseli, az ApróKerteknél is kitüntettet figyelmet kap és nagy jövőt jósolnak neki készítői.

Ívelt tovább felfelé a borsor, a 130 év után feltámasztott történelmi vörös cuvée, a Budai Vörös 2021-es évjárata feszes szerkezetével, eleganciájával bebizonyította, hogy nem véletlenül volt ott a helye egykoron a legnevesebb bécsi vendéglők borlapján. Ennek a bornak az első évjáratából anno egy 100 literes hordónyi mennyiség, 130 palack készült. (bővebben a Budai Vörösről a Borsmenta korábbi cikkjében itt olvashattok: Borsmenta.hu

Gyönyörűen zárta az estét és keretezte a borsort a Borsmenta bikavér tesztjére akkor ál-bikavérként becsempészett 2019-es 3Kert vörös cuvée (kékfrankos, néró, kadarka és csóka). Ez a bor is mérföldkő volt Zolinak és Ádámnak, úgy emlékeznek vissza rá, hogy ez a tétel hozta meg a tudatos borkészítés élményét számukra. Kóstolva még mindig remek formáját mutatja, szívesen ránéznék még pár év múlva, azonban sajnos az utolsó palackok ennek az estének az oltárán lettek feláldozva. Nemhiába. 

A borok, a hozzájuk társított zenei hangulatokkal ott a présház esti fényeinél ráébresztettek arra, hogy igazán nem kellenek nagy dolgok a boldogsághoz. Az ApróKertek borász duója is így gondolja, hálásak, mert az új vendégfogadó terük avatóján együtt voltunk tanúi egy újabb mérföldkövüknek. Mindeközben rájöttem, én is itt töltöm a napjaimat, mégis ritkán állok meg, hogy rácsodálkozzak, hogy mennyire jó csak úgy kiülni a szőlőbe borozni. Azt kívánom, legyen mindannyiunknak több az ilyen pillanat.

Tehát mennyire egyszerű a jó? Nem kell sok a boldogsághoz, csak jó zene, jó szó, jó borok, jó emberek egy csoda helyen, ami a miénk. A jövőben azon leszünk, hogy megosszuk Veletek ezt az élményt itt, Pázmándon.

A Ennyire egyszerű a jó? – Kóstolókoncert Pázmándon bejegyzés először Boroslány Bor-és Pezsgőműhely-én jelent meg.

2021 júliusában ellátogattam arra a francia borvidékre, ahová a pezsgők iránti rajongásom miatt már régi vágyam volt eljutni. Az élmény minden várakozásomat felülmúlta. Az utazással az volt célom, hogy az eddigi ismereteim nyomán felfedezzem ennek a területnek a tulajdonságait, első kézből szerettem volna élményt, tudást kapni. Jártam „fancy” háznál, growernél, valamint nem francia alapító család tulajdonában lévő, de klasszikus világmárkának számító pezsgőháznál is.

„Champagne only comes from Champagne, France” azaz Champagne csak Champagne-ból jöhet, ez azt jelenti, hogy kizárólag az 1927-ben kijelölt (kb. 27 500 hektár) AOC területén belül termelt alapanyagból, a jelenleg 7 engedélyezett szőlőfajta felhasználásával készített méthode traditionnelle eljárással készített pezsgőt nevezhetjük így. A régióban minden zsebkendőnyi helyet kihasználnak a szőlő termesztésre, hiszen a fenti szabályozás miatt továbbiakkal nem bővíthető a szőlőtermő területek mérete.

A talaj meszes, krétás, helyenként kimmeridge-i márga, jó víztartó képességgel. Az éghajlat részben óceáni, részben kontinentális, hűvös, a viszonylag kiegyenlített hőmérséklettel kiváló adottságokkal bír az alacsony alkohol- de magas savtartalmú alapborok készítéséhez. Ott jártunkkor a legmelegebb napon 22 fok volt, míg itthon nagyjából 35.

A szőlő termesztésekor nem csak a termeszthető szőlőfajtákat határozták meg (Chardonnay, Pinot Noir, Meunier, Pinot Blanc, Pinot Gris, Arbane, Petit Meslier), hanem a művelési módot (alacsony kordon maximum 1-1,2 m sortávval, a tőkesűrűséget (kb. 8.000 tőke/hektár) és a metszésmódok alkalmazását- melyeket 1938-ban vezettek be- (Taille Chablis- chardonnayhoz, Cordon de Royat, Guyot-egyes és kettes, valamint Vallée de la Marne-melyet csak a Meunierhez alkalmaznak).

Párizstól nagyjából 120 kilométerrel északkeletre fekvő Épernay városa a régió egyik központja, az UNESCO Világörökségi helyszínné nyilvánított Avenue de Champagne (Champagne sugárút) pedig otthont ad a legnagyobb pezsgő házaknak. Ide bárki foglalhat pincetúra, vagy kóstoló időpontot (érdemes ezt utazás előtt előzetesen megtenni) vagy ha erre nincs lehetőségünk, bármikor beülhetünk a házak saját champagne bárjaiba egy-egy tételt megkóstolni.

Az első előre egyeztetett pincelátogatásunk Reimsben a Veuve Clicquot háznál volt, ahol olyan szerencsésen foglaltunk időpontot az angol nyelvű túrára, hogy a túravezetőn kívül ketten voltunk, így kötetlenül tudtam kérdezni mindenről, ami érdekelt.

A túra informatív és interaktív, tablet jár minden látogatónak, így teremről-teremre haladva az elmondottakon kívül még több információt tudhatunk meg. Nem kizárólag vizuális elemekkel kápráztatják el a látogatókat, hanem az érzékekre is szeretnének hatni. Számomra az egyik leginnovatívabb élményelem az volt, hogy a három fő szőlőfajta illatát film vetítésével együtt úgy mutatták be, hogy a vetített kép alá elhelyezett hordókból finoman bepermetezték az illatokat a terembe.

A körülbelül másfél órás séta során megismerkedtünk a ház történetével, a szőlőtermő területek adottságaival, a champagne készítés technológiájával, valamint a jelenről, jövőről is megtudhattunk pár érdekességet. Többek között túravezetőnk mesélt arról a felfedezésről, mely során 2010 júliusában a Balti-tengeren norvég búvárrégészek egy kb. 60 méter mélyen lévő hajóroncsban 168 palack ital közt 47 palack Veuve Cliquot palackot is találtak, melyek közel kétszáz év után is viszonylag jó állapotban voltak. Az eset nyomán felbuzdulva kísérletezni kezdtek a tenger mélyén történő érleléssel, melynek eredményeiről a közeljövőben remélhetőleg hallani fogunk, hiszen 20 évig tart egy-egy kísérleti szakasz. A pincerendszerből a legkiválóbb évjáratokat jelölő lépcsőfokokon felsétálva a kóstolóteraszon fejeztük be a túrát.

Utunk során Párizs közelségét is kihasználtuk és egy másfél napos kirándulást beiktattunk a programunkba. Felkerestük a Montmartre legismertebb helyeit, valamint az ebben a városrészben megtalálható szőlőültetvényt, a Le Clos Montmartre-t. Egy parkos-kertes területen lévő kisszőlőskert a Sacre Coeur templom mögötti lankán. A nagyközönség előtt nincs nyitva, évente egy alkalommal, az éves szüreti fesztivál idején látogatható, amit 1934 óta rendeznek meg. A kerítés mellől is jól látható volt, hogy mennyire gondosan ápolt kis ültetvény ez Párizs szívében. A 0,15 hektáros területen nagyjából évente 1 000 palack bor készül (Clos Montmartre néven kerül forgalomba).

Párizsból visszatérve Bouzy kisvárosában folytattuk a kóstolást. A Paul Bara házban hatalmas megtiszteltetés ért bennünket, hiszen maga a pincemester: Christian Forget fogadott- és vezetett körbe bennünket. A birtok mind a 33 parcellája grand cru besorolású, összesen 11 hektár saját szőlővel rendelkeznek, ennek nagy része pinot noir. Az alapboroknál pinot noirt és chardonnayt használnak, meuniert nem. Nagy hangsúlyt fektetnek a fenntartható gazdálkodásra, az ültetvények jövője és a lehető legjobb állapot megőrzése fő céljaik közt szerepel.

A technológiai bemutató során láthattuk az 1965-ös coquard prést, valamint a számítógéppel vezérelt horizontális prést, amit hagyománytiszteletből szintén coquardnak hívnak. Végig követtük az alapanyag útját az acéltartályoktól a rezervborokon át egészen a címkézőig. A séta végén öt tételt kóstoltunk Christian-nal, megismertük a ház stílusát, mely nem az autolitikus aromákra, hanem a frissességre (nem alkalmaznak almasavbontást egyik tételnél sem) és eleganciára helyezi a hangsúlyt.

Érdekesség, hogy készítenek csendes vörösbort, ez a Bouzy Rouge pinot noir, a legkiválóbb alapanyagból, tartályos iskolázással. Ebből több palackkal hoztunk haza és elégedetten konstatáltam az itthoni kóstolást követően, hogy nem hiába nevezik Monsieur Forget-t a pinot noir mesterének.

A régió másik „fővárosa” Reims, ahol a legendás mészkőbe vájt pincerendszer (összesen 27 km hosszan) a város alatt megdöbbentő élményt nyújtott. Méretük olyan, mintha utcák volnának a föld alatt, sok esetben számokkal, lenti utcanevekkel jelölik őket, mert nagyon könnyen eltévedhet bennük a rutintalan látogató. Megtudtuk, hogy a világháborúk alatt a kórházak, iskolák és maguk a város lakói is leköltöztek ezekbe a pincékbe és itt próbálták folytatni az életüket. Ezekben az időkben a pezsgőházak átengedték az érlelő pincéiket ezeknek az intézményeknek, kisebb kapacitással, de a körülmények ellenére folytatták működésüket.

A Mumm háznál tett látogatással zártuk utazásunkat. Német alapítói-tulajdonosai „Only the best” mottója a mai napig a fő irányvonal a működésükben. A pincesétájuk nagyon informatív, szemléltető eszközeik, vizuális anyagaik a klasszikus vonalat képviselik. Végig követhetjük a champagne készítés állomásait részletes leírásokkal, sok sok kiállított eszközzel, képpel, installációval.

A túra végén kóstolt tételek közt a Millésimé 2013, ami csodás egyensúlya miatt hagyott mély nyomot bennem. Egy tiszta pinot noir tétel 5 év seprőn érleléssel zöldalma, körte, barack jegyekkel, csodás mousse-szal, az érlelés nyoma a krémességben, vanília, dió, füst, elgyújtott gyufa illat- és ízjegyekkel jelenik meg.

Champagne-i utunk végén azt éreztem, hogy még több helyet szeretnék felfedezni. A közel egy hét arra alkalmas, hogy egy kis ízelítőt kapjunk a borvidékből. Annak, aki szereti a buborékos italokat ez a hely maga a Kánaán. Színes, izgalmas, de ugyanakkor nyugodt, békés feltöltődésre alkalmas hely.
Aki mélyebben szeretné beleásni magát a témába, annak jó szívvel ajánlom a champagne.fr honlap böngészését.

A Úti beszámoló- Champagne bejegyzés először Boroslány Bor-és Pezsgőműhely-én jelent meg.