A Velencei-tavi Körzeti Hegyközség neve ritkán szerepel a bormédiában, mondhatni felfedezetlen terület, noha mind geológiai, mind történelmi szempontból nagy múlttal rendelkező, egyedülálló hely, borászati szempontból pedig igazi kincseket rejt magában.

Az Agárd, Gárdony, Kápolnásnyék, Velence, Pázmánd, Nadap, Pákozd és Sukoró szőlőtermő területeit magában foglaló körzet nagyjából 370 hektár. Az Etyek-Budai borvidék része, azonban talajtani szempontból különálló egység, hazánkban egyedülálló kőzettel és geológiai formákkal. A területen termesztett szőlő 70%-a fehér, 30%-a kékszőlő.

Fő termesztett fajták a teljesség igénye nélkül: zöld veltelini, sauvignon blanc, chardonnay, rajnai rizling, olaszrizling, zenit, zengő, cabernet sauvignon, cabernet franc, pinot noir, merlot, kékfrankos, kadarka. Egyes borászok már rég elfeledett Kárpát medencei fajtákat telepítenek, ha személyesen felkeresitek őket, sehol máshol nem kóstolható borokkal találkozhattok.

A Velencei-tó huszonhat négyzetkilométeres vízfelülete télen fűti, nyáron hűti, így kiegyenlíti a tó környéki szőlőültetvények mikroklímáját.

A területről általánosságban elmondható, hogy a körzetben a karbon kori gránit alapkőzet, az andezites, pirofillites vulkanikus kőzetek és a Pannon-tenger üledékeként lerakódó lösz egyaránt jellemző. A felső talajréteg mésztartalma igen magas, emiatt a környék boraira egységesen jellemző a karakteres savszerkezet, a meszes talajnak, valamint a szeles időjárásnak köszönhetően melegebb évjáratokban is jól megőrződnek a savak a borokban.

Fotó: Pázmánd, Zsidókőhegy, sziklák, saját fotó

Nem csak a poharunkban érdemes felfedezni a környék ásványait, túrázás közben érdemes felkeresni a „magyar Stonhenge”-nek is nevezett felszíni formákat (pl. Ingókövek, Likas-kő, Gyapjas zsák, Pandur-kő, Oroszlán-kő…). Ezek a kőmonstrumok a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó természetvédelmi területen találhatóak és könnyed gyalogtúrával megközelíthetőek.

Az itteni borkészítés története ősidőkre vezethető vissza. Egy Nadapon feltárt kincslelet részeként, egy bronzkorból származó borfogyasztáshoz használt madaras szűrőedény is bizonyítja, hogy ezen a tájon komoly múltja van a borkészítésnek, borfogyasztásnak. Már az etruszkok és a rómaiak is gazdag borkultúrával rendelkeztek, ehhez kapcsolódik a szintén Nadapon talált, kr.u. II. század első feléből származó, hálaadó fogadalmi oltárkő (Liberalia oltárkő – az élvezetek istene – Liber és felesége Libera istennő tiszteletére).

A törökök betöréséig virágzott a szőlőtermesztés a vidéken, melyet a pusztítás után az itt élők újra feltámasztottak. A középkortól a XIX. századig több úti krónika is méltatja az itteni borok magas minőségét. Ekkoriban a szőlőterületek nagy része az egyházhoz tartozott.

A Velencei-tavi borok a XIX. század elején az angol királyi haditengerészet ellátmányának részét is képezték. A sukorói lankákon termett borok magas minőségüknek köszönhetően jól szállíthatóak voltak.

A világ szőlőültetvényeinek nagy részét az 1860-as évektől elpusztító szőlőgyökértetű, a filoxéra az itteni területeket sem kímélte, a kártevő pusztítását egyedül a pákozdi Külső szőlő vészelte át. Ennek az ültetvénynek a vesszőit használták a gazdák az újratelepítéshez, illetve ekkor kerültek betelepítésre az egykor itt hagyományos szőlőfajták helyett a világfajták.

Kápolnásnyék szülötte, Vörösmarty Mihály számára nem egyszer volt menedék a velencei présháza, ahol egyes források szerint a Szózaton is dolgozott. Szenvedélyes kertész és borkészítő volt, egy időben pedig a pezsgőkészítéssel is megpróbálkozott (állítólag kevés sikerrel).

Kevesen tudják, hogy Velencén a XX. század elején pezsgőgyár működött, mely egyik terméke világsikert is elért. Ez volt Belatiny Artúr Domino Sec pezsgője, mely az 1900-as párizsi Világkiállításon aranyérmet kapott.

Napjainkban a borászatok változatos birtokmérettel (féltől akár a 100 hektárig) főként családi gazdaságként működnek Az itteni borkészítők különböző stílusa hozzájárul ahhoz, hogy az idelátogatók közül mindenki találjon az ízléséhez közelálló bort. Mind a kézműves, minimális beavatkozással bort készítő, az amfórával kísérletező, a tűpontos szerkezetű, káprázatosan gyümölcsös, reduktív stílusra hangsúlyt helyező és az őshonos kárpát-medencei szőlőfajtákkal foglalkozó borász is hozzájárul a rendkívül színes borpalettához. Pázmándon például készül újra az egykor a monarchia idejében népszerű vörösbor, a Budai Vörös mely hagyományosan kadarka és csókaszőlő házasítása.

A körzet talaja és időjárása ideális akár a pezsgőkészítéshez szükséges magas sav-, és alacsony alkoholtartalmú alapborok készítéséhez is. A pezsgőkészítés napjainkban már nem csak az etyeki körzetben jellemző, a Velencei-tóhoz közeli területeken is megtalálhatóak a méthode traditionnelle módszerrel (hagyományos, palackban erjesztett) készült, kézműves tételek.

Feltűnőben van egy új, harmincas évei közepén járó borász generáció, akik mondhatni visszataláltak a szőlőműveléshez, élvezik a természetben való munkát, céltudatosan, nyitottan, friss szemmel néznek a világra és meglátták a borvidékben rejlő még kiaknázatlan lehetőségeket. Közéjük tartozom én is, és a sok éve itt munkálkodó tapasztalt borászokkal karöltve, azért dolgozunk nap mint nap, hogy közösen megmutathassuk a nagyközönségnek borainkat.

Közösségként működünk, így adódott az ötlet, hogy ez egy borban is testet öltsön. Magyarországon több borvidéken jelen van a közösségi bor, mint önálló termék. Ez a figyelemfelkeltő, borászokat összefogó borkategória már a Velencei-tónál is kóstolható.

Pázmándon öt borászat idén már a harmadik évjáratát mutatta be a „Könnyűvérnek”, mely egy nyári, gyümölcsös karakterű, könnyed stílusú vörös házasítás. Ebben a borban a közösen kiválasztott kötelező fajta, a kékfrankos a domináns (minimum 60% kell legyen), melyhez a készítő borász egy általa tetszőlegesen választott fajtát házasít. A tartályban erjesztett kékfrankoshoz az egyes változatoknál szintén tartályos iskolázású cabernet sauvignon, merlot, néró és pinot noir kerül.

Ha kedvet kaptatok és felkeresnétek a borászatokat, a vidéket akár kerékpárral kirándulva is bejárhatjátok, a nemrégiben átadott Budapest – Balaton kerékpárúton tekerve, vagy önálló túraként a Velencei-tavat megkerülve. Ez a túra nagyjából 30 km hosszú, kényelmesen akár kezdők számára is 3-3,5 óra alatt teljesíthető.

A tó természeti szépségeit akár a vízen is felfedezhetitek, a Velencei-tavi hajózás programkínálatában naplementés, borkóstolós hajótúra is megtalálható az izgalmas vízitúrák mellett.

A kirándulások fáradalmait a környék bűbájos vendégházaiban vagy tóparti szállodáiban pihenhetitek ki. A környék gasztronómiája is rohamosan fejlődik, a lelkes, igazi szenvedéllyel dolgozó házigazdák helyi termelőktől származó vagy akár a saját konyhakertben termesztett alapanyagból készülő házias ételekkel és helyi borokkal várnak. Hozzájuk betérve megtapasztalhatjátok az igazi nagybetűs Vendéglátást.

Egyre több termelői piacon találkozhattok családi gazdaságok és helyi kistermelők portékájával, a méztől a vegyszermentes zöldségeken, sajtokon és saját termesztésű gyümölcsökből készített lekvárokon át egészen a kozmetikai termékekig. Tapasztalni fogjátok majd, hogy a magas minőség mellett a készítőik szíve-lelke is ott van ezekben.

Ha van kedvetek még többet megtudni rólunk, megkóstolni a borainkat, keressetek, ha segíthetek boros vagy turisztikai ajánlás kapcsán! Szeretettel várunk Titeket!

Felhasznált (és ajánlott 😊) irodalom:

https://pazmandibor.hu

https://csodalatosmagyarorszag.hu/hirek/itthon/pakozdi-ingokovek-300-millio-eves-paratlan-granit-sziklak/

https://www.dunaipoly.hu/hu/helyek/vedett-teruletek/adonyi-termeszetvedelmi-terulet/pakozdi-ingokovek-tt

25 éves a Szent Benedictus Borrend, Jubileumi kiadvány, Velence
Szerkesztette: Kupi László, Monocopy Nyomda, Mosonmagyaróvár,2018

Nadap története, Kupi László, Kornétás Kiadó, Pannónia Nyomda Kft., 2021

Kápolnásnyék története, Kupi László, Kornétás Kiadó (második, bővített kiadás) Séd Nyomda Kft. 2017

https://www.aprokertek.hu/a-budai-voros-rol/

A Az ugródeszka szélén: Velencei-tavi borok bejegyzés először Boroslány Bor-és Pezsgőműhely-én jelent meg.

2021 júliusában ellátogattam arra a francia borvidékre, ahová a pezsgők iránti rajongásom miatt már régi vágyam volt eljutni. Az élmény minden várakozásomat felülmúlta. Az utazással az volt célom, hogy az eddigi ismereteim nyomán felfedezzem ennek a területnek a tulajdonságait, első kézből szerettem volna élményt, tudást kapni. Jártam „fancy” háznál, growernél, valamint nem francia alapító család tulajdonában lévő, de klasszikus világmárkának számító pezsgőháznál is.

„Champagne only comes from Champagne, France” azaz Champagne csak Champagne-ból jöhet, ez azt jelenti, hogy kizárólag az 1927-ben kijelölt (kb. 27 500 hektár) AOC területén belül termelt alapanyagból, a jelenleg 7 engedélyezett szőlőfajta felhasználásával készített méthode traditionnelle eljárással készített pezsgőt nevezhetjük így. A régióban minden zsebkendőnyi helyet kihasználnak a szőlő termesztésre, hiszen a fenti szabályozás miatt továbbiakkal nem bővíthető a szőlőtermő területek mérete.

A talaj meszes, krétás, helyenként kimmeridge-i márga, jó víztartó képességgel. Az éghajlat részben óceáni, részben kontinentális, hűvös, a viszonylag kiegyenlített hőmérséklettel kiváló adottságokkal bír az alacsony alkohol- de magas savtartalmú alapborok készítéséhez. Ott jártunkkor a legmelegebb napon 22 fok volt, míg itthon nagyjából 35.

A szőlő termesztésekor nem csak a termeszthető szőlőfajtákat határozták meg (Chardonnay, Pinot Noir, Meunier, Pinot Blanc, Pinot Gris, Arbane, Petit Meslier), hanem a művelési módot (alacsony kordon maximum 1-1,2 m sortávval, a tőkesűrűséget (kb. 8.000 tőke/hektár) és a metszésmódok alkalmazását- melyeket 1938-ban vezettek be- (Taille Chablis- chardonnayhoz, Cordon de Royat, Guyot-egyes és kettes, valamint Vallée de la Marne-melyet csak a Meunierhez alkalmaznak).

Párizstól nagyjából 120 kilométerrel északkeletre fekvő Épernay városa a régió egyik központja, az UNESCO Világörökségi helyszínné nyilvánított Avenue de Champagne (Champagne sugárút) pedig otthont ad a legnagyobb pezsgő házaknak. Ide bárki foglalhat pincetúra, vagy kóstoló időpontot (érdemes ezt utazás előtt előzetesen megtenni) vagy ha erre nincs lehetőségünk, bármikor beülhetünk a házak saját champagne bárjaiba egy-egy tételt megkóstolni.

Az első előre egyeztetett pincelátogatásunk Reimsben a Veuve Clicquot háznál volt, ahol olyan szerencsésen foglaltunk időpontot az angol nyelvű túrára, hogy a túravezetőn kívül ketten voltunk, így kötetlenül tudtam kérdezni mindenről, ami érdekelt.

A túra informatív és interaktív, tablet jár minden látogatónak, így teremről-teremre haladva az elmondottakon kívül még több információt tudhatunk meg. Nem kizárólag vizuális elemekkel kápráztatják el a látogatókat, hanem az érzékekre is szeretnének hatni. Számomra az egyik leginnovatívabb élményelem az volt, hogy a három fő szőlőfajta illatát film vetítésével együtt úgy mutatták be, hogy a vetített kép alá elhelyezett hordókból finoman bepermetezték az illatokat a terembe.

A körülbelül másfél órás séta során megismerkedtünk a ház történetével, a szőlőtermő területek adottságaival, a champagne készítés technológiájával, valamint a jelenről, jövőről is megtudhattunk pár érdekességet. Többek között túravezetőnk mesélt arról a felfedezésről, mely során 2010 júliusában a Balti-tengeren norvég búvárrégészek egy kb. 60 méter mélyen lévő hajóroncsban 168 palack ital közt 47 palack Veuve Cliquot palackot is találtak, melyek közel kétszáz év után is viszonylag jó állapotban voltak. Az eset nyomán felbuzdulva kísérletezni kezdtek a tenger mélyén történő érleléssel, melynek eredményeiről a közeljövőben remélhetőleg hallani fogunk, hiszen 20 évig tart egy-egy kísérleti szakasz. A pincerendszerből a legkiválóbb évjáratokat jelölő lépcsőfokokon felsétálva a kóstolóteraszon fejeztük be a túrát.

Utunk során Párizs közelségét is kihasználtuk és egy másfél napos kirándulást beiktattunk a programunkba. Felkerestük a Montmartre legismertebb helyeit, valamint az ebben a városrészben megtalálható szőlőültetvényt, a Le Clos Montmartre-t. Egy parkos-kertes területen lévő kisszőlőskert a Sacre Coeur templom mögötti lankán. A nagyközönség előtt nincs nyitva, évente egy alkalommal, az éves szüreti fesztivál idején látogatható, amit 1934 óta rendeznek meg. A kerítés mellől is jól látható volt, hogy mennyire gondosan ápolt kis ültetvény ez Párizs szívében. A 0,15 hektáros területen nagyjából évente 1 000 palack bor készül (Clos Montmartre néven kerül forgalomba).

Párizsból visszatérve Bouzy kisvárosában folytattuk a kóstolást. A Paul Bara házban hatalmas megtiszteltetés ért bennünket, hiszen maga a pincemester: Christian Forget fogadott- és vezetett körbe bennünket. A birtok mind a 33 parcellája grand cru besorolású, összesen 11 hektár saját szőlővel rendelkeznek, ennek nagy része pinot noir. Az alapboroknál pinot noirt és chardonnayt használnak, meuniert nem. Nagy hangsúlyt fektetnek a fenntartható gazdálkodásra, az ültetvények jövője és a lehető legjobb állapot megőrzése fő céljaik közt szerepel.

A technológiai bemutató során láthattuk az 1965-ös coquard prést, valamint a számítógéppel vezérelt horizontális prést, amit hagyománytiszteletből szintén coquardnak hívnak. Végig követtük az alapanyag útját az acéltartályoktól a rezervborokon át egészen a címkézőig. A séta végén öt tételt kóstoltunk Christian-nal, megismertük a ház stílusát, mely nem az autolitikus aromákra, hanem a frissességre (nem alkalmaznak almasavbontást egyik tételnél sem) és eleganciára helyezi a hangsúlyt.

Érdekesség, hogy készítenek csendes vörösbort, ez a Bouzy Rouge pinot noir, a legkiválóbb alapanyagból, tartályos iskolázással. Ebből több palackkal hoztunk haza és elégedetten konstatáltam az itthoni kóstolást követően, hogy nem hiába nevezik Monsieur Forget-t a pinot noir mesterének.

A régió másik „fővárosa” Reims, ahol a legendás mészkőbe vájt pincerendszer (összesen 27 km hosszan) a város alatt megdöbbentő élményt nyújtott. Méretük olyan, mintha utcák volnának a föld alatt, sok esetben számokkal, lenti utcanevekkel jelölik őket, mert nagyon könnyen eltévedhet bennük a rutintalan látogató. Megtudtuk, hogy a világháborúk alatt a kórházak, iskolák és maguk a város lakói is leköltöztek ezekbe a pincékbe és itt próbálták folytatni az életüket. Ezekben az időkben a pezsgőházak átengedték az érlelő pincéiket ezeknek az intézményeknek, kisebb kapacitással, de a körülmények ellenére folytatták működésüket.

A Mumm háznál tett látogatással zártuk utazásunkat. Német alapítói-tulajdonosai „Only the best” mottója a mai napig a fő irányvonal a működésükben. A pincesétájuk nagyon informatív, szemléltető eszközeik, vizuális anyagaik a klasszikus vonalat képviselik. Végig követhetjük a champagne készítés állomásait részletes leírásokkal, sok sok kiállított eszközzel, képpel, installációval.

A túra végén kóstolt tételek közt a Millésimé 2013, ami csodás egyensúlya miatt hagyott mély nyomot bennem. Egy tiszta pinot noir tétel 5 év seprőn érleléssel zöldalma, körte, barack jegyekkel, csodás mousse-szal, az érlelés nyoma a krémességben, vanília, dió, füst, elgyújtott gyufa illat- és ízjegyekkel jelenik meg.

Champagne-i utunk végén azt éreztem, hogy még több helyet szeretnék felfedezni. A közel egy hét arra alkalmas, hogy egy kis ízelítőt kapjunk a borvidékből. Annak, aki szereti a buborékos italokat ez a hely maga a Kánaán. Színes, izgalmas, de ugyanakkor nyugodt, békés feltöltődésre alkalmas hely.
Aki mélyebben szeretné beleásni magát a témába, annak jó szívvel ajánlom a champagne.fr honlap böngészését.

A Úti beszámoló- Champagne bejegyzés először Boroslány Bor-és Pezsgőműhely-én jelent meg.